Borbála Horgásztó logó

A Borbála horgásztó logó-ja

A Kistapolca és Vidéke Horgász egyesület logója. A szimbólum kifejezi, hogy horgásztavunk jelentős süllő állománnyal rendelkezik és csónakos horgászat is lehetséges. Horgászat napijeggyel a tavon!

Horgásztó Borbála logó
Horgásztó logó

Az embléma egy cég, szervezet, áru vagy szolgáltatás azonosítására szolgáló egyedi, jól felismerhető jel. Elsődleges célja a megkülönböztetés, az egyértelmű jelölés megkönnyíti a tájékozódást a piac szereplői között. Bár csupán a márkaelemek egyike, gyakran – pontatlanul – a márka szinonimájának tekintik.

A kifejezés a „logogram” szó lerövidült formája, amelynek jelentése egy szót vagy kifejezést bemutató jelzés. Az elnevezés a görög „logos”-ból származik, amely magyarul „szó”-nak fordítható. Egyszerűbben megfogalmazva: a logó egy-egy szó vizuális jele.

Szöveges megjelenés

A három közül a legegyszerűbb fajta, amely elsősorban tipográfiai megoldásokkal igyekszik egyedi hatást elérni. Megalkotásuk általában meglehetősen bonyolult, mivel úgy kell könnyen felismerhető és teljesen egyedi arculatot alkotni az adott cég számára, hogy ehhez a feladathoz csak meglehetősen kevés eszköz áll rendelkezésre.

Szöveges jelképek esetén a cégek általában egész arculatukat azzal az egy vagy több egyszerű színnel határozzák meg, amely a cégjelzésben is megjelenik, mivel ez az emberi agy számára az egyik legjelentősebb befolyásoló tényező, mely segít megjegyezni a képet. Ilyen például a Coca-Cola védett színe, amelyet egyetlen más cég sem használhat fel.

Emellett egyedi betűtípusokat használnak a tervezők, hiszen egy jól eltalált, teljesen egyedi tipográfia segítségével azonnal asszociálhatunk az adott márkanévre is. Ezen a téren még a betűközre, a karakterek elhelyezésére szoktak kiemelten ügyelni, ami azért fontos, mert az emblémának nyomtatásban és pl. óriásplakát-méretben is megfelelően kell mutatnia.

Sokszor használnak úgynevezett tagline-t is, amely egy az emlémához tartozó, ám annál egyszerűbb szöveg. Ez tipográfiai szempontok szerint és színvilágában is a képhez igazodik és egyféle mottóként szolgál, amely segít jobban megjegyezni a márkát.

Ikonikus változatok

Ez a legelterjedtebb típus, amely általában egy leegyszerűsített, egyszerű színvilágú, jól beazonosítható szimbólumból áll. Jelentésük lehet többrétegű, szimbolikus is, de akár közvetlenül is megjeleníthetik az adott terméket.

Hogy minél megjegyezhetőbb legyen, a lehető legegyszerűbb formákkal szoktak dolgozni. Színvilágukban is visszafogottak, nem csak a könnyebb felismerhetőség, de az olcsóbb realizálás – pl. óriásplakáton, ajándéktárgyakon való megjelenítés – miatt is. Emellett az is fontos szempont, hogy kisebb felbontásban is felismerhető maradjon, ami szintén az egyszerűség mellett szól.

A szöveges társaikhoz hasonlóan ebben az esetben is szoktak alkalmazni tagline-okat, az ilyen típusú jelképek már félúton vannak az ikonikus és vegyes típusok között.

Vegyes emblémák

A vegyes címerek a szöveges és ikonikus típusok megoldásait egyesítik magukban. Az egyszerű, letisztult és könnyen felismerhető szimbólumok ebben az esetben a márkanévvel együtt jelennek meg, a szöveg általában – de nem szükségszerűen – a szimbólumba van integrálva. Előfordulnak lazábban integrált megoldások is, amelyek esetén például a szöveg eltávolításával is felismerhető, könnyen azonosítható marad a szimbólum.

Gyakran alkalmazzák feltörekvő, kiépített branddel még nem rendelkező cégek, mivel a segítségével sokkal gyorsabban fel tudják építeni az ismertséget, mint az egyszerű szöveges vagy ikonikus megoldásokkal.

Dinamikus jelképek

Néhány cég alkalmaz dinamikus változatokat is, amelyek többféleképpen jelenhetnek meg, mégis felismerhetőek maradnak. Ilyen például a Michelin által használt Michelin Man, amelyet 1898 óta alkalmaz a vállalat, és a különböző reklámokban számtalan különféle módon tűnt már fel. Dinamikus logókat használ továbbá például az MTV vagy a Google is.

Wikipédia