Ponty fogások Borbála horgásztó

Ponty fogások

A Borbála-horgásztó-ból kifogott néhány szebb ponty fotója. Fogások:

Szép tükrös potyka
Szacsi 8-as potykája

Szacsi 8Kg fogása Kistapolcán

töves 9kg Pistabá

11Kg Pistabá

szép töves Zsolti Csőszi

Zsolti hajnali tövese

tükrös Máté

Máté szép fogása

Pilu Tőponty

Csodás töves

Tükörponty pilu

Gyönyörű tükrös

Ponty Vincellér Jani

Jani szép tavaszi vendége

Szép Sanyi ponty

Szép Sanyi tövese

Ponty Pataki Ati éjszaka

 Pataki Attila 13Kg éjszaka

Ponty Szlipcsevics Pál 9.7Kg

Szlipcsevics Pál 9,60 Kg

Ponty Szlipcsevics Pál

Szlipcsevics Pál 8,90 Kg tükrös

Ponty-Szaszko-lacko

Szaszkó László 14,30 Kg

Ponty-Szaszko-lacko Borbála horgásztó

Szaszkó László 7,30 Kg

Ponty Réger István

Réger István 7,50 Kg

Ponty-Pisti

Réger István 6,80 Kg

Ponty-Régerpisti

Réger István 8,80 Kg töves a horgásztavon

Ponty-Réger Pilu

Réger István 9,60 Kg

Ponty-Borbála-tó

Szaszkó László 9,0 Kg

Potyka

7,00 Kg

Tudományos név: Cyprinus carpio
Élettartam: 20 év (vadon élő, kanadai populáció)
Testtömeg: 2 – 14 kg
Testhossz: 40 – 80 cm (Felnőtt)
Utódok száma: 300 000

A sugarasúszójú csontos halak közé tartozó típusfaj, a pontyalakúak rendjének és a pontyfélék családjának névadója. Palearktikus elterjedésű halfaj. 

Színezetéről általánosan elmondható, hogy háta zöldes vagy barna, a has irányában világosodó, oldalt sárga, hasa fehér. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben. Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott.

Az európai típus leggyakoribb vad változata, a közönséges tőponty kifejlett példánya elérheti az 1,2 méteres hosszúságot és a 40 kg-os tömeget. A tőpontyból kitenyésztett nemeshal jellegzetessége, hogy a háta többnyire magasan ívelt. A vad fajtákkal azonos a hosszúsága, a súlya viszont azokénak majdnem a kétszerese. Bőrén változó mennyiségű pikkelyt visel. A legkevésbé pikkelyezett a legismertebb fajta, a tükrös vagy tükörponty, valamint a szinte teljesen pikkely nélküli bőrponty. Azonban hát-, farok- és hasalatti úszóiknál még ezek a formák is viselnek pikkelyeket. Akár 6 ezer ikrát is lerakhat.

Életmód

Életmódjára az állandóan vándorló, folyamatos táplálékkereső életmód a legjellemzőbb. Jelenlétére nádasoknál a nádszálak lökésszerű mozgásaiból, nyílt vizeken a vízfelszínen megjelenő buboréksorból (túrás) következtethetünk. Kedveli a vízinövények fiatal hajtásait, az árvaszúnyog-lárvákat, ászkarákokat, evezőlábú rákokat, de gazdaságokban a legkülönbözőbb növényi táplálékokra is rászoktatható. Elsősorban a jól felmelegedő, iszapos aljzatú, álló és lassan folyó vizeket kedveli. Jól alkalmazkodik a nagy egyedszámhoz, a hőmérséklet- illetve oxigéntartalombeli ingadozásokhoz, vízszennyezésekre nem érzékeny, szennyvíztisztítók utolsó fokozatában tenyészteni is lehet. A folyók erősen szennyezett szakaszain is megél, de magas zsírtartalmú szöveteiben számos toxikus anyagot halmozhat fel.


Az európai típusa a Duna és mellékfolyói egyik őshonos halfaja. A Kárpát-medence vizeiben a legnagyobb gazdasági jelentőségű halfaj és a legfőbb horgászhal. (Magyarországon a horgászok mintegy 80-85%-a pontyhorgász.)[2] Maximális mérete a régióban kb. 25–30 kg, hossza 1,2 méter.

A régióban három fő alakváltozata fordul elő, a tő vagy vad két típusa, valamint a nemesített.

A nyurga vagy magyar vadponty (Cyprinus carpio carpio morpha hungaricus) a Kárpát-medence vizeinek ősi vadon élő típusa, amely csak itt fordul elő. Teste orsó alakú, megnyúlt, háta a tenyésztett változatokénál jóval alacsonyabb, aranyos pikkelyzetű, uszonyai vörösek. A nyurga a veszélyeztetett állatfajták közé tartozik, a 20. században csaknem teljesen kipusztult. Változatai: tiszai nyurga, geleji nyurga, tatai acélos nyurga stb.

A közönséges töves (Cyprinus carpio carpio morpha acuminatus) a Duna vízrendszerében a legelterjedtebb vadon élő forma. Pikkelyes, mérsékelten magas hátú tőponty. A természetes vizekben mára szintén megritkult. Változatai: balatoni sudár, dunai vad, ráckevei dunai töves stb.

A tógazdasági mesterséges tenyészetekből kikerülő nemes fajta (Cyprinus carpio carpio morpha domestica) alkotja a régió jelenlegi állományának közel 90%-át. Helyi fajtái igen sokféle megjelenésűek. A tógazdasági tenyésztett pontynak alapvetően csak négy változata van úgy mint a pikkelyes, a hátpikkelysoros, az oldalpikkelysoros és a pikkely nélküli (bőr) tükörponty.

Koi díszpontyok

Húsa igen kedvelt, jóízű, kissé szálkás. Az idősebb példányok azonban zsírosodásra hajlamosak.

Az első ismert tenyésztők az ókori rómaiak voltak, akik a halat a Duna vidékéről telepítették be Itáliába. Az ókori Ázsiában ezzel egyidőben a ponttyal közeli rokon aranyhal (Carassius carassius) háziállatként való tartása terjedt el.

A középkori Európában kedvelt böjti eledelnek számított. A keresztény szerzetesek számos országba elvitték, Nyugat- és Észak-Európa kolostoraiban tenyésztésükre halastavakat létesítettek. A 19. században tenyésztették ki az európai tógazdaságokban a mai nemes fajtát, amelyet 1877-ben Észak-Amerikában is meghonosítottak. Azóta világszerte számtalan fajtája alakult ki.

Wikipédia

Egyéb halfajok szép példányai

Próbálja ki halászlé receptünket akár pontyból is!