Halászlé gyorsan egyszerűen recept

Halászlé pontyból egyszerűen

A halászlé-t valaki vagy szereti, vagy nem. Nem kell senkire ráerőltetni akaratunkat, azonban ki kell próbálni. Fiatal háziasszonyok nem szívesen állnak neki egy bonyolult recept elkészítésének. Nem kell megijedni, ha párjuk halászlét kér ebédre, mert van egyszerűen elkészíthető hallé recept is. Tradicionálisan magyaros ételről beszélünk, de éppen ezért kicsit túl van misztifikálva, mert ahány ház annyi szokás. Lássunk neki!

  • Előkészítés 15 perc
  • Főzés 40 perc
  • Teljes idő 55 perc

Hozzávalók:

Halászlé 4 személyre gyorsan (Az arányokat megtartva, több és kevesebb adag elkészítésére is használható)

  • szeletelt ponty 1 kg
  • víz 1,5 liter
  • vöröshagyma 1 nagy fej
  • őrölt pirospaprika 1 csapott evőkanál
  • só 1 teáskanál
  • erős paprika ízlés szerint

A halat tisztítsuk meg (pikkelyezés, belsőségek eltávolítása, kopoltyú-keserűfog kiszedése) és szeleteljük fel. Ponty tisztítás professzionálisan (video)

Elkészítése lépésről-lépésre

A hagymát apróra vágjuk és egy megfelelő méretű edénybe fazékba/bográcsba tesszük. Tegyük rá a lemosott pontyszeleteket. Rászórjuk az őrölt pirospaprikát. Felöntjük annyi hideg vízzel, hogy a halszeleteket ellepje. Rászórjuk a sót és beletesszük az erős, vagy csípős paprika felét.

Halászlé főzés recept

A főzés elején, nagy lángon zubogó forrásig melegítjük, majd lejjebb vesszük a lángot úgy, hogy erőteljesen forrjon, de már ne zubogjon. Legyünk óvatosak, ilyenkor már ne kavargassuk, mert könnyen összetörnek a halszeletek. Rázással vagy az edény ide-oda forgatásával tudjuk elkerülni, hogy odaégjen az étel a fazék falához vagy aljához.

hallé főzés

20 perc után visszább vesszük a lángot annyira, hogy már csak gyöngyözve, de a lábos teljes felületén forrjon.
Kóstoljuk meg és állítsuk be a fűszerezést! Sózzuk, borsozzuk és adhatunk hozzá további erős vagy csípős parikát izlés szerint.

Tegyük bele a halikrát vagy a haltejet, ha rendelkezünk vele.

főzés közben

10 perc múlva kikapcsolhatjuk a lángot, befejezhetjük a főzést, és a halpaprikás sikeresen elkészült.

Tipp⭐︎ 2 fej fokhagyma és két kanál sűrített paradicsom főzés megkezdésekor való hozzáadásával, finom különleges ízű halászlét készíthetünk. Az így elkészített leves a balatoni hallé ízeit varázsolja asztalunkra. A főzési idő nem változik.

Amikor már többször elkészítettük ezt az egyszerű ételt, érdemes lehet egyéb ízeket is és elkészítési módokat kipróbálni. Például tudom javasolni a burgonyával felturbózott változatot. Ebben az esetben 1 db öreg krumplira lesz szükségünk. Hámozást követően kockákra vágjuk és a főzés előtt a halszeletek alá helyezzük. a főzési idő most sem változik. Mohácsi térségben nincs burgonya nélkül halászlé.

Tálalás

Még forrón, finom kenyérrel, vagy gyufatésztával tálalhatjuk, az egyik a szegedi, mig az utóbbi a bajai halászlé elmaradhatatlan adaléka. Mindkettővel finomnak fogjuk találni, jól fogunk lakni. Tegyünk az asztalra karikára vágott hegyeserős zöldpaprikát is!

A gyors, csak pontyból főzött, paszírozás nélküli halászlé, egyébként a bajai elkészítési módhoz áll közel.

Ennél egyszerűbb hallé elkészítésről nincs tudomásunk.

A jó halételek mellé nem maradhat el a finom fehérbor sem. Azonban a halászlé esetében, figyelembe kell venni, hogy az őrölt fűszerpaprika pikánsá teszi ezt a levest, ezért Tamás Róbert Bock Pincészet sommelier inkább egy könnyedebb vörösbor fajtát javasol kóstolni hozzá. Lehetséges fajták közül a kadarka, a portugieser vagy egy légiesebb kékfrankos jó párosítás. A kulináris élvezeteket hajszolók választhatnak testesebb vörösbor fajtát is! A fehérborok kedvelőinek az olaszrizling jó választás.

Portugiezer halászlé borajánlat

Szegedi halászlé (alapleves recept)

Mit tehetünk, ha több időnk van? Nos akkor akár a szegedi alapleves elkészítésre is van mód.

  • A már megpucolt halakat filézzük, és a csontokból, fejből a félbevágott vöröshagymával, só, bors, fokhagyma hozzáadásával, a tetejére szórt őrölt pirospaprikával és adagonként egy liter vízzel felöntve 2 – 2,5 órán keresztül főzzük.
  • A halfiléket beirdaljuk, felkockázzuk, megszórjuk kevés sóval és felhasználásig hűtőbe tesszük.
  • Az elkészült, alaplevet átpasszírozzuk egy tésztaszűrőn, vagy paradicsom passzírozón. Amennyiben félünk, hogy szálka maradhat a halhús között, akkor egy erős botmixerrrel pépesíthetjük.
  • Ez a sűrű halhús igazán tartalmassá teszi az alaplevet, és a csontoktól, szálkáktól is megszabadulunk.
  • Az így kapott halas alaplevet felforraljuk és beletesszük a hűtőből elővett halkockákat, Ezt követően 10 percig főzzük. A belsőségeket hozzáadjuk (haltej, ikra), majd még 10 percig főzzük. Ízlés szerint ízesítjük, ha szükséges.
  • Forrón, hegyes erős paprikával vagy csípős tört paprikával, és friss kenyérrel vagy kaláccsal tálaljuk.

Az alaplé elkészítésekor több fajta halat is felhasználhatunk. Például keszegfélék és harcsa, törpeharcsa, kárász, bodorka, sügér, compó, paduc, márna, angolna. Az igazi ínyencek szerint minél többféle hal kerül bele, annál finomabb, különlegesebb a végeredmény.

Halászlé gyorsan egyszerűen

Jó étvágyat!

A fenti gyors halleves elkészítése leginkább Karácsonykor hasznos, mert egyéb teendőink elvégzése mellett sok időt spórolhatunk. Azonban egy kellemesen forró, csípős halászlé mindig jólesik.

A receptek egyaránt elkészíthetőek bográcsban és egyéb tűzhelyen is, természetesen minden esetben kellő odafigyelést igényel. Amikor a halszeletek főlnek, már ne kavargassuk, mert összetörik a hal! Forgatással vagy rázással, riszálással elkerülhető ez a kellemetlenség.

Hozzávaló halat a Baranya megyei horgásztavak egyik gyöngyszemén foghatunk! no.1

Tradicionális halászlé

Kalória mennyiség : A vele együtt elfogyasztott tészta vagy kenyér nélkül!

Tápérték- és
kalóriatáblázat 
100 gcsésze (244 g)
Kalória30 kcal 73.2 kcal
Fehérje 4,1 g10 g
Szénhidrát 1 g2,44 g
Zsír 0,6 g1,46 g

Tradíció

Tradicionális Magyar ételek közül sokunk kedvence a jól elkészített halleves. Elmondható, hogy ez az étel nagyon sokféleképpen elkészíthető, és gyakorlatilag mindenhogyan finom.

A Duna melletti területeken egyszerűen készítik, úgynevezett alaplé nélküli módon. Szeged környékén viszont a több halból készített alapleves mód az uralkodó. Miért alakult így kérdésre több lehetséges válasz is készült, de pontosan nem tudja megmondani senki. Elmondható, hogy aki szereti ezt az ételt, ki fogja próbálni így is, úgy is.

A hal Karácsonykor hallé, rántott hal, vagy halpaprikás formájában, de biztos, hogy megjelenik a Magyar családok asztalán.

Halászlé kocka, vagy por alakú sűrítmény használatát nem ajánlom, mivel élelmiszer adalékanyagokat tartalmazó nagyipari termék, semmi köze a hagyományőrzéshez és természetességhez.

wikipédia

Egészséges étrend kiegészítők